2. Újra együtt...?

NamJoon megtorpant, ahogy a kicsiny lakásba lépett, vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Ösztönösen SooRa alakjára vezette pillantását, s izzó-könnyes szempárja csak egyet sejtetett számára: Tudta, hogy a lánnyal komoly dolog történt, ami nem tűrt halasztást, így TaeHyung és JiMin között áterőszakolva tagjait indult meg a lányhoz. SooRa elé lépve mindkét tenyerét a vállára helyezte és testére szorított.

- Mi történt, Soo? – szólította becenevén, mit sem törődve a többiekkel. – Mitől borultál ki?

- Nem borultam ki... – hazudta lesütött szemekkel, azonban NamJoon előtt képtelen volt tartani magát, a fiatal férfi bármikor képes volt kiszedni a lányból a gondjait.

- Szóval? Elmondod, mi lelt? – nézett mélyen a lány lélektükreibe, aki viszont makacsul kerülte a szemkontaktust. – Soo...? Mi baj?

- Nem akarok róla beszélni... – dünnyögte maga elé.

- Akkor történt... – SooRa aprókat bólintott NamJoon újabb kérdésére, mire a férfi végigsimított a lány karjain és magához ölelte. – Később megbeszélhetjük, ha szeretnéd – javasolta csendesen, s ekkor MinRee is közelebb lépett az idősebb lányhoz és hátulról ölelte magához.

NamJoont azonban nem hagyta nyugodni SooRa állapota, de erőt vett magán, és nem faggatta tovább, helyette az egymás mellett ácsingózó és őket bambuló barátaira sandított. JiMin és TaeHyung némán nézte a történteket, ők sem értették SooRa kifakadását, ellenben kevésbé foglalkoztatta őket úgy, mint NamJoont. Hosszú és néma percek követték egymást, míg végül a legidősebb lány megnyugodhatott, senki nem kérdezősködött, s ez éppen elég volt hozzá, hogy újra mosolyogva tenni-venni kezdjen a lakásban.

TaeHyung és JiMin a kanapén gubbasztva bámulta a tévét, néha összekapva a távirányítón és megvitatva egy-egy megnézendő műsoron, MinRee az étkező asztalnál ücsörögve lapozgatta egyik kedvenc magazinját, NamJoon pedig az egész lakást természetes fénnyel megtöltő erkélyablak előtt telefonálgatott. SooRa boldogan ütött össze némi harapnivalót a kis brigádnak, egyedül már csak EunJin hiányzott. A legidősebb lány az órájára pillantva nyugtázta, hogy hamarosan lakótársa is befut és együtt megvacsorázhatnak. Ahogy mozdult a kilincs a bejárati ajtón, SooRa ösztönösen elvigyorodott, s még MinRee is megemelte fejét az újságjáról.

- Sziasztok... – csendült fel EunJin vékony hangja, amint belépett az otthonába, s már bújt is ki földet söprő kabátjából, tekintete azonnal megakadt JiMin alakján, s ösztönösen nagyot kellett nyelnie. – Mindenkinek... – dünnyögte orra alatt, s NamJoon meghallva a női tónust, illedelmesen elköszönt a hívó féltől és nadrágjának farzsebébe csúsztatta mobilját.

- Hosszú napod volt? – kérdezte SooRa, ahogy végigsimított EunJin bal felkarján, aki a kérdésre csak nagyokat bólogatott. – Kész a vacsora... – kínálta hellyel egykori iskolatársát, aki csupán legyinteni tudott az invitálásra.

- Nem vagyok éhes... – motyogta lehajtott fejjel, s már bandukolt is tovább szobája felé.

- Nem eszel velünk, Jinie? – TaeHyung kérdése egy másodpercre megállította a lányt, aki erőt véve magán fordult meg tengelye körül és TaeHyungra nézett.

- Nem vagyok éhes – ismételte meg korábbi mondatát, ajkaira elnyűtt mosolyt kényszerítve. – De te egyél sokat és jól!

- Ne csináld már Jinie... – szólalt meg ezúttal JiMin is, gyermekien nézve EunJinre. – Gyere és egyél velünk te is.

- Inkább kihagynám most... – felelte pironkodón, ahogy JiMin lélektükreibe feledkezett. – Megyek, lefekszem.

- Nélküled nem lenne ugyanolyan – győzködte a lányt JiMin, aki végül mélyet sóhajtva adta be a derekát a kérésnek, és bólintott határozatlanul.

- Akkor máris terítek! – csapta össze tenyereit SooRa örömében, és rögvest nekilátott az előkészületeknek.

- Segítek! – Hangzott fel tökéletes szinkronban NamJoon és MinRee szájából a válasz, s már pattantak is mind a ketten SooRa mellé.

NamJoon és MinRee egyszerre nyúlt az első tányérért, aztán az evőeszközöknél is többször akadtak össze ujjaik, minek következtében újra és újra felnevettek. MinRee játékosan vállon lökte NamJoont a saját vállával, aki egy váratlan pillanatban megragadta a lányt derekánál fogva és könnyed mozdulattal fordítva tengelye körül tette őt arrébb, majd NamJoon pontosan ott folytatta tevékenységeit, ahol korábban abbahagyta. SooRa a jelenet láttán egy másodpercre megdermedt mozdulatában, majd nagyokat pislogott, és mintha mi sem történt volna, tálalta a főfogást.

A barátok az ínycsiklandó illatokat megérezve, sáskamód rohamozták meg az étkező asztalt, TaeHyung volt az első, aki egy méretes adagot halmozott tányérjára. Mindannyian elégedetten vigyorogtak a legfiatalabb fiú falánkságán, majd SooRa automatikusan elkezdte volna kiporciózni mindenki tányérjára a kért mennyiséget. MinRee, hogy előzékeny legyen barátnőjével szemben, kikapta a szedőkanalat az idősebb kezéből, s ő volt az, aki kiadagolta az ételt.

Utoljára NamJoon volt, aki elé a vacsora került. A legfiatalabb lány, MinRee, egy falatot pálcikái közé szorított, s ösztönösen áttolta azt NamJoon tányérjára. A fiatal férfi kérdőn pislogott a lányra, aki újabb és újabb adagot halmozott elé.

- Te mit csinálsz? – kuncogta NamJoon az utolsó lapátolásnál, mire MinRee boldogan vigyorgott rá.

- Tudod, hogy nem szeretem a gombát... – rebegtette hosszú pilláit.

- És akkor szerinted az a megoldás, hogy átpakolod hozzám? – nevetett NamJoon. – Tessék szépen megenni a gombát, nagylány! – Ezzel már rakta is vissza MinRee-hez a kérdéses zöldséget.

- Na~! Ne már! Ennyit nem bírok megenni! – MinRee kislányosan ellenkezett NamJoonnal, akinek esze ágában nem volt másítani döntésén, és ugyanúgy halmozta a gombát vissza.

- Nagyon finomat főztél, SooRa – köhintett egyet EunJin, hogy elterelje a figyelmet MinRee-ről és NamJoonról.

- Köszönöm, Jinie, örülök neki – mosolyogta. – Nektek is ízlik? – forgatta fejét TaeHyung és JiMin között, s megpróbált ügyet sem vetni NamJoonékra.

- Ühüm... – dünnyögte teli szájjal TaeHyung, miközben nagyokat bólogatott. – Ti mit szóltok hozzá? – fordult MinRee felé.

- Mindig isteni finom, amit készítesz, Eonni! – vigyorgott MinRee, lenyelve egy falatot.

- Csak ne lenne benne gomba... – motyogta halkan célozgatásait, ami a korábbi játékra vonatkozott.

- De megettem... – húzta ki magát MinRee boldogan, mire NamJoon a tányérra nézett.

- Nem az egészet! – Felmarkolt egy nagyobb mennyiséget pálcáival és MinRee szájához emelte. – Ááá!

- Tudok én enni egyedül is! – tolta el szájától az ételt a lány, de NamJoon csak a fejét rázta.

- Ismerlek. Tessék szépen megenni!

Ezzel MinRee ajkai közé tolta némi erőszakot alkalmazva, majd elégedette vigyorogva folytatta tovább a falatozást NamJoon. A többi négy barát kérdőn pislogott egymásra, utoljára akkor láttak hasonló jelenetet, miután nyíltan felvállalták kapcsolatukat és ünnepelték meg. Noha mindennek már legalább egy éve, s akkor is csak mindösszesen pár hónapig tartott, mégis úgy élt bennük ez a szerelmi viszony, mintha csak tegnap lett volna.

TaeHyung képzelete máris szárnyalni kezdett, ahogy felidézte a megannyi boldog emlékképet, s széles mosoly telepedett telt ajkaira, ahogy elmerült a pillanatokban. JiMin is szívesen kalandozott vissza a múltba, kiváltképp akkor, mikor EunJinen akadt meg mélybarna szempárja. Az a bizonyos fékevesztett, mámorral teli éjszaka jutott eszébe, mikor először és utoljára tarthatta karjaiban EunJint. Azóta is többször megfordult a fejében, hogy újra átélné azt a vad éjszakát EunJinnel, akár gyakrabban.

SooRa is elmerengett a múlt egyes részein, mikor NamJoon és MinRee egy párt alkotott, s ő is még boldog szerelmesként élte mindennapjait YoonGi oldalán. Aztán MinRee szakított NamJoonnal, és nem sokkal később SooRa párkapcsolata is véget ért barátjával; még most sem heverte ki igazán, hogy a fiatal férfi egyik napról a másikra sétált ki az életéből. NamJoonra tévedt pillantása, lélektükrei hálával csillogtak a legidősebb férfire, aki akkor tántoríthatatlanul mellette állt barátnőivel egyetemben.

EunJin étele lassanként fogyatkozott a tányérjáról, szinte csak piszkálgatta jobbról-balra, túlságosan zavarta őt JiMin közelsége, hiszen ő még korántsem tette túl magát azon a légyotton, noha igyekezett erről mindegyik barátot meggyőzni, köztük is JiMin előtt leplezte érzéseit. Ellenben SooRa biztosan tudta, hogy EunJin minden második éjjel sírja álomba magát, hogy végre elfelejthesse JiMint, és egyszerű barátként tudjon rá tekinteni.

- Nagyon finom volt a vacsora, Soo – szakította meg mindenki merengését NamJoon, aki óvatosan odébb tolta az evőeszközöket és a porcelánt, majd mélyet sóhajtva dőlt hátra a székben. – Hogy’ halad a saját étterem megvalósítása? – érdeklődött SooRa leghőbb vágyáról.

- Alakul... – bólogatott parányikat.

- Igazán? És? Merre? Találtál már helyet? A nevét? – NamJoon szembogarai felcsillantak SooRa válaszától, s máris tovább faggatta a lányt. – Remélem, valami csendes helyen találtad meg, és annál frappánsabb lesz a neve.

- Alakul... gondolatban... – fűzte hozzá alig hallhatóan.

- Hogyan?! – tágult kétszeresére NamJoon pupillája meglepettségétől.

- Nem találtam semmi olyan helyet, amit ki tudnék fizetni, úgyhogy csak gondolatban van meg a neve és a többi terv is – tette le elkeseredetten pálcikáit. – Végeztetek? – siklott végig pillantása a többieken, és alaposan szemügyre vette, hogy mindenki befejezte-e a vacsoráját.

SooRa komótos és megszokott mozdulatokkal pakolt le az asztalról mindent, a maradékot elcsomagolta TaeHyungnak, tudta, hogy egy órával később megint éhes lesz, így csak be kell dobnia a mikroba, amikor megéhezik. Alaposan letakarított mindent a vacsora után, s lassanként a barátok is távoztak. Elsőként TaeHyung és JiMin köszönt el, majd őket nem sokkal később MinRee is követte. Bár nem szívesen hagyta magára barátnőjét a történtek után, de mivel NamJoonnak sikerült meggyőznie, hogy rendben lesz, így egy gyors puszi és ölelés után elhagyta a kicsiny lakást.

NamJoon gondolkodás nélkül kísérte ki MinRee-t a lakásból, majd előhúzta farmeréből a mobilját, pötyögött rajta párat, aztán már vissza is rejtette nadrágjának zsebébe. EunJin a kanapén nyújtóztatta ki elgémberedett és kimerült tagjait, üveges szemekkel bámulta közben a televíziót. SooRa továbbra is a konyhapultot támasztotta, s újfent emlékeibe fulladt.

Folyton YoonGi szavai jártak a fejében, a felbukkanása minden tervét összezavarta, már kezdte azt hinni, hogy végre lezárta az ügyet magában. Nagyon úgy látszott, hogy SooRa cseppet sem zárta le kettejük kapcsolatát, hisz’ a fejében cikázó „Miért?”-ekre nem érkezett egyszer sem válasz. Legalábbis olyan nem, ami SooRa számára is elfogadható lenne.

- Lassan én is elköszönök, Soo – rángatta ki mélyen szántó gondolatai közül NamJoon rekedtesen búgó hangja.

- Oh, persze... menj csak... – kapkodta fejét két szempilla-rebegtetés közepette. – Késő van már.

- Biztos, hogy jól vagy, Soo? – fürkészte kíváncsian a lány arcvonásait.

- Ühüm. Jól. Minden rendben – győzködte mindkettejüket.

- Jól van, hiszek neked, Soo... – felelte féloldalas görbülettel dús ajkain, s a lánynak ekkor tűnt fel igazán, hogy a fölé magasodó férfi kimondottan vonzó és lehengerlő tud lenni, ha inkább női szemmel nézi őt és nem csak egy barátként tekint rá. – Most már tényleg megyek, MinRee kérte, hogy ugorjak még fel hozzá.

- Uhm... – nyelte le meglepett sóhaját, szinte már világossá vált számára, hogy a barátok újra összemelegedtek, s vélhetőleg tervezik is majd ezt közölni a többiekkel. – Persze. Puszilom Minnie-t!

- Átadom – nyomott egy nagyobb puszit SooRa arcára, aztán fürgén elsietett.

SooRából ismét egy mélyről jövő lélegzetvétel szakadt fel, ahogy bezárta NamJoon háta mögött a térelválasztót, s magában mosolyogva huppant le EunJin lábához, aki a következő pillanatban SooRa combjaira helyezte végtagjait. A két lány egyszerre kuncogott fel, majd lehunyt szemekkel pihenték ki a hosszú hetet.

- Irigylem MinRee-t... – jegyezte meg halkan EunJin két hunyorgás között.

- Most épp miért? – szuszogta SooRa.

- Valljuk be, hogy Nam igencsak jó parti annak, akivel összekerül. Kedves, előzékeny, intelligens, és nem utolsó sorban még piszok jóképű is – sorolt fel csupán néhány érvet EunJin.

- Valóban. Tényleg szerencsés a barátnőnk – nevetett SooRa.

- Te is az lehetnél... – nyitotta ki félig szemeit, s megkereste az idősebb lélektükreit, aki felhúzott szemöldökkel meredt a fekvő EunJinre. – Ne bambulj így. YoonGi is jó pasi.

- Jah... – forgatta meg szembogarait. – Legalább annyira, mint a kisöcsém, nem? – sandított EunJinre.

- Inkább menjünk aludni... – zárta rövidre a beszélgetést EunJin, majd mindketten felegyenesedtek a pamlagról és egy-egy gyors zuhanyzás után a hálóikba vonultak.

Hiába szánta EunJin viccnek a megjegyzését, ahogyan SooRa is, mindketten tudták, hogy a rajtuk ejtett seb még hosszú ideig fog tátongani, ha hamarosan nem vetnek véget saját önmarcangolásuknak. Elvégre, valahányszor kettesben maradtak és volt némi energiájuk csacsogni, mindig ugyanannál a témánál lyukadtak ki: YoonGi és JiMin.